Nagykőrösi vásár

A nagykőrösi vásárok történelmi bemutatása

Városunk területe már az őskőkor óta lakott, melyet jól bizonyítanak a régészeti kutatások eredményei, melyek között számos igazi kincs megtalálható. Nagykőrös városát először 1266-ban említik egy IV. Béla király által kiadott oklevélben, majd egy 1276-os pápai megerősítésben, mint falu. 1307-ben maga Károly Róbert is járt a településen. A mezővárosi rangot Károly Róbert fiától, I. Lajos királytól kaptuk 1368-ban, mely igen kiváltságos helyzeti előnyökhöz juttatta a település lakóit. Városunk életében kiemelkedő jelentőségű volt a kereskedelem, hiszen kedvező földrajzi fekvése, a Duna és Tisza határolta Alföld közepén, a középkori és újkori közigazgatási pontok irányában jól járható útjaival már a középkor hajnalán kedvelt pihenő-, valamint vám– és tranzitpont volt.

A megerősödött városi polgárság, a céhes műhelyek kialakulása, a nagy hagyományokkal bíró földművelés és állattenyésztés mind elősegítette a térség gazdasági erejét. Az éves nagy vásárok alkalmával a környező települések és a hajdani Magyar Királyság lakói Nagykőrösre jöttek a termékeiket eladni vagy elcserélni. Kiemelten fontos volt a különböző kultúrák találkozása, a cserekereskedelem és az ipari fejlődés szempontjából az ilyen találkozási lehetőség, mely az identitástudatot, az anyagi jólétet és a népek közötti békességet felvirágoztatta. Így városunkban több száz éves múltra tekint vissza a vásározás. Nagykőrös a vásártartási jogot a XVI. században kapta, melyet később, 1697-ben I. Lipót megerősítette, valamint elismerte a mezővárosi kiváltságot és az ezzel járó jogokat. Hazánkban ez a nagyobb településektől eltekintve igen nagy ritkaságnak számított, hogy Nagykőrös e jogokat megkaphatta, így a „Három város”, Cegléd – Nagykőrös – Kecskemét gazdasági erőtérré alakult a török hódoltságot követő időszakban, melynek alapjai a vásártartásban gyökereznek.

A vásártartási jogot megelőzően a mezővárosi kereskedelem döntően a piaci, az ünnepnapok alkalmával tartott, valamint a nagy országos vásárnapok ideje alatt tartott vásárokra korlátozódott. A helybéli cívisek Pesten, Pozsonyban és Bécsben szerezték be az áruikat, melyek általuk kerültek az alföldi felhasználókhoz, így a helyi vásárlókhoz is. A fennmaradt török vámnaplók szerint az 1560-as esztendőkben évente átlagosan 60 ezer marhát, 1500 lovat és 25 ezer juhot vámoltak és hajtottak Bécs irányába. Nagykőrös egymaga közel ezer szarvasmarhát ajánlott fel a korabeli dokumentumok alapján, mely összehasonlítva Kecskemét vagy Cegléd esetében igen magas szám, azokat megközelíti és országosan is kiugróan magas értéket képvisel. E számadat jól mutatja a város gazdasági potenciálját, melyet a vásártartásnak köszönhetett. A kimutatások 1553. júliusától 1564. március elejéig sorolják az adatokat Nagykőrös felajánlásairól a váci réven áthajtva.

A tőzsérek Nagykőrösről is vásároltak állatokat, melyek a XV. századi földesúri privilégiumokkal együtt fennmaradtak. A kőrösi magisztrátus jelentései híven tükrözik a korszak eredményeit, a beszállított és kivitelre juttatott termékek listáját. Vásárt ebben az időszakban évente háromszor tartottak, mely a cenzust élvező földesúrnak is hozott jövedelmet. A Friderik (március 3.), a László (június 27.) és a Demeter-napi (október 26.) vásárok a mai napig élnek városunkban, hagyományai több, mint fél évezred múltán is köztudatban van, a helyi és térségi lakosok ápolják e szép örökséget eleinktől.

Összességében elmondhatjuk, hogy részben a több évszázados vásározási hagyományoknak köszönhetjük a település mai jellegzetes képét, a lakóinak összetartó erejét, egyedi történelmi fejlődését, valamint városunk értékeinek megőrzését.

A helyi múzeum igen gazdag tárlata bemutatja a gazdasági fejlődést, így a vásározás alatt használt, eladott termékeket is, pl. ekék, marhakolompok, de a céhesek nagyszámú eszközeit és iratait is, melyek igen kiemelkedőek.