Ez a ma is hatalmas erdőség régebben, évszázadokkal ezelőtt még nagyobb kiterjedésű és vadregényesebb volt, pedig most sem kicsi. Mára egyedüliként Európa utolsó pusztai, homoki tölgyese ez, és mint ilyen, az egyik legveszélyeztetettebb erdőtípus a kontinensen. Az alapjában véve tölgyerdőben az őshonos növények az uralkodók: fehérnyárak, galagonyák, kökények, csipkerózsák, és tisztás-foltokon a régi vizes élőhelyek maradékai: nyírfák. A galagonya mellett vadmeggyet is találunk, ami olyan velejárója a tölgyerdőnek ezen a vidéken, mint kenyérnek a morzsa. A kis tisztásokon magas fű, üde zöld, és rengeteg virág,

nőszirom, kosbor- vagy orchideafajok

is előfordulnak és számtalan színes kis mezei virág. És akkor még nem beszéltünk az esős-meleg időszakok után található rengeteg fajta gombáról. Ezek is mások a tölgyes erdő okán, mint az Alföldön leggyakoribb fajok (őzláb, csiperke, galóca, galambgombák, pöfetegek) – bár ezek itt is vannak. De nem ritkák a vargányafélék itteni példányai, a tinóruk, és bizony ősszel elég sok piroskalapos-fehérpöttyös légyölő galóca is virít az utak mentén.

Az erdő nagy matuzsálem korú fáinak saját nevet adtak a helyiek, így emlékezve meg egy-egy határról vagy dűlőről, vagy a település történetében kiemelkedő személyiségekről. Egyfajta tisztelgése ez a hálás utókornak, akik soha nem feledik még az erdő szívében sem Nagykőrös város történelmét.