LátóPont – LátóÚt

A Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület által kiírt LátóPont Pályázatra, a Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ, Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény beadott pályamunkája eredményes volt, emiatt az intézmény használhatja a LátóPont címet. A kitüntetést a múzeum udvarán található Népi Fajátszótér, mára Hagyományőrző Játékbirodalom megvalósításával érdemelte ki. A cím elnyerésével az intézmény lehetőséget kapott arra is, hogy a jövőben kiírásra kerülő LátóÚt pályázatokon részt vegyen.

A LátóÚt olyan speciális, interaktív tanulási forma, amely alkalmas megláttatni egy-egy helyi közösség egyedi arculatának értékeit, melynek segítségével a LátóÚton részvevők – mind a „vendégek”, mind a „házigazdák” – szemlélete formálódik, szakmai tudása gazdagodik. Valamennyi LátóÚt célja a szervezők részéről, hogy a látottak, tapasztaltak alapján az adaptálási folyamatot ösztönözze, támogassa. A résztvevők újfajta tudást, készségeket sajátítanak el, a tanulási folyamatba sokkal inkább bevonódnak, nem csak külső szemlélőként vannak jelen. Az érdeklődők ezáltal új ismereteket, tapasztalatokat szerezhetnek, új szakmai kapcsolatokat építhetnek.

A LátóPontok egynapos LátóÚt szakmai programjával várják a jelentkezőket, melynek keretében bemutatják a szervezetet, a települést, közösségi jó gyakorlatukat. Lehetőség van a kollégákkal személyes beszélgetésekre, kínálnak interaktív programokat, étkezést, helyi termékek kóstolóját, inspiráló szakmai párbeszédet, és számos egyéb lehetőséget.

A LátóÚt keretén belül Nagykőrösre kettő csoport jelentkezett:

2022. május 24-én, 8 fővel érkezik hozzánk Doboz Nagyközség vezetése, 2022. június 4-én, 20 fővel érkeznek hozzánk Taliándörögd Községből közművelődési szakemberek.

Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az említett delegációk minket választottak, és arra szeretnénk kérni Nagykőrös polgárait, hogy ha találkoznak a vendégeinkkel, akkor fogadják őket nagyon sok szeretettel.

Ha foglalni szeretne