Nagykőrösé lett Európa legszebb városközpontja 2019-ben!
Nagykőrös „Zöld város az ország szívében”. Büszkék vagyunk virágzó alföldi kisvárosunkra, ahová szeretnénk Önt is meghívni egy élményekkel teli felejthetetlen kirándulásra.
Nagykőrös 2018-ban megnyerte a Virágos Magyarország országos környezetszépítő versenyt, 2019-ben pedig az Entente Florale Europe nemzetközi versenyen Ezüst Minősítést és Elnöki Díjat vehetett át a városközpont megújításáért. Ezzel a nemzetközi szakma Európa legszebb, legvirágosabb városközpontjának választotta 2019-ben a nagykőrösit.
Az elmúlt években megújult a Szabadság- Deák-Széchenyi hármas központi térfüzér, a Református Templom, melynek tornya 69,5 méter magas, ahonnan páratlan kilátás tárul a szemünk elé. Megújult a Cifrakert, 2017-ben adtuk át a teljesen átépített Hősök terét, ahol méltó emléket állítottunk Arany Jánosnak és családjának egy szoborkompozícióval. A tér megőrizte hangulatos pihenő park jellegét, az árnyékos fák alatt ivókút és csobogó került a térre.
2018-ban nyílt meg a kívül-belül teljesen megújult Arany János Múzeum. Az 1 milliárd forintos kormányzati támogatásból megvalósult felújítás során az országban egyedülálló Arany János-gyűjtemény is állandó helyet kapott.
Töltsön el Ön is egy, vagy több napot Nagykőrösön. Töltődjön fel élményekkel Arany János városában. Látogasson el hozzánk és mi segítünk megszervezni kirándulását! Az élmények Önre várnak!
A Webhely szolgáltatásainak fenntartása, fejlesztése, valamint a felhasználói élmény fokozása érdekében ún. sütiket (cookie-kat) használ. A Webhely használatával Ön elfogadja az oldal sütikre vonatkozó összes aktuális irányelvét, valamint adatvédelmi nyilatkozatát.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges sütiknek nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt elengedhetetlen a felhasználói hozzájárulást.